Minden fény a helyén
A repülőtéri fények nem díszek, hanem nyelv. A pályaszéli fények fehérek, az utolsó hatszáz méteren sárgák. A középvonal fehér, aztán pirossal és fehérrel váltakozik, az utolsó háromszáz méteren pedig már csak piros, hogy a pilóta tudja, mennyi pálya maradt még. A pálya eleje zöld, a vége piros, és a fények arra néznek, amerre kell: a leszálló pilóta a közeli végén zöldet és fehéret lát, pirosat csak a túlsó végén. A gurulóutak középvonala zöld, a szélük kék, a pályára való behajtásnál pedig keresztben piros stopfénysor fekszik, amelyen senki sem halad át engedély nélkül.
A pálya előtt a megközelítési fények vezetik be a pilótát. Fehér fények sora a középvonal mentén, keresztsorok, a precíziós rendszereken piros oldalsorok, és sok rendszeren a „nyúl”, egy villanás, amely másodpercenként kétszer száguld a pálya felé. A pálya mellett a PAPI négy fénye áll. Két fehér és két piros azt jelenti, hogy a gép pontosan a siklópályán van, négy fehér, hogy túl magasan, négy piros, hogy túl alacsonyan. A jelenetünkben minden PAPI-fény színét abból a szögből számoljuk ki, amelyben a kamera látja, így ha túl magasan húz be, négy fehéret kap.
Nem minden pályavégen ugyanaz a rendszer van, és ebből tanultunk a legtöbbet. Első változatunk a repülőtér méretéből találgatta, és Los Angelesben három pályánál az adatok rácáfoltak: a hosszuk alapján a hosszú, piros oldalsoros rendszert várná az ember, valójában viszont egyszerűbb van rajtuk, az első négyszáz méteren folyamatos fények, aztán már csak villanások. Ma minden pályavég azt a rendszert kapja, amely valóban ott van, ahol a nyílt repülési adatok vagy az OpenStreetMap ismerik, a PAPI-val együtt, a valódi helyén és a valódi szögében. Ahol senki sem tudja, legfeljebb az egyszerű fajtát rajzoljuk, precíziósat soha nem találunk ki.
És nem is minden pályavég van kivilágítva. Egy valódi repülőtéren a megközelítési fények annál a végnél égnek, amelyre éppen leszállnak. Hogy melyik az, a forgalomból meg tudjuk mondani, így a másik végen a megközelítési fények, a nyúl és a PAPI kialszanak, maga a pálya viszont kivilágítva marad. Azt nem tudjuk, hogy éppen ebben a pillanatban mely lámpák vannak felkapcsolva, ezért a jelenet azt mutatja, hogyan szokták megvilágítani a repülőteret, nem élő kapcsolótáblát.
A PAPI-t közelről a legkönnyebb leolvasni. Ugyanarról a pontról, 350 méterrel a pályaküszöb előtt, kicsit a siklópálya felett mind a négy fény fehér, kicsit alatta egy fehér és három piros. Ahol a pályának nincsenek megközelítési fényei, egy pár fehér villanófény jelölheti, hol kezdődik a pálya; ezeket csak ott rajzoljuk, ahol az adatok szerint vannak, vagy az Egyesült Államokban, ahol gyakoriak. A pálya és a várakozási pont között a gurulóút középvonala sárgával és zölddel váltakozik, a használaton kívüli gurulóút pedig sötét marad, akárcsak az a régi pálya, amelyet a térkép már csak burkolt felületként mutat.
Árbocok, ablakok és gépek
Az állóhelyeket magas árbocok világítják meg, a tetejükön reflektorcsokorral. A mieink törzse piros-fehér csíkos, mint a valódiaké, alattuk meleg fénytócsák a betonon. A terminálok mellett állnak, nem a távoli teherforgalmi előtereken, és soha nem egy utashíd belsejében. Nappal is ott állnak, csak kikapcsolva. A térképadatok nem mondják meg, hol vannak az árbocok, így a helyük a mi becslésünk. Az alattuk parkoló gépet felülről éri a fény, világos a háta és a függőleges vezérsíkja, a hasa félárnyékban, és az árnyéka a legközelebbi árboccal ellentétes irányba esik.
A gépeknek saját fényeik is vannak: piros a bal szárnyvégen, zöld a jobbon, fehér a faroknál, egy piros villogó és fehér stroboszkópok, és minden gép a saját ritmusában villog, így a repülőtér sosem villan egyszerre. A leszállófények felszállási nekifutáskor, kifutáskor és alacsonyan a föld felett gyulladnak fel, magasabban kialszanak; a földön a gurulófény ég, amíg a gép mozog. A leállított hajtóművekkel parkoló gép nem világítja meg önmagát, azt az árbocok teszik.
A pályára való behajtásoknál wig-wagok villognak, sárga lámpapárok, amelyek percenként nagyjából ötvenszer váltakoznak, mindegyik pár a saját ütemében. És kigyulladnak az épületek is, nem össze-vissza. Az irányítótoronynak csak az üvegfülkéje világít, a terminálnak emeletenként egy-egy üvegsáv, a parkolóháznak csíkok a szintjei mentén, az irodáknak és szállodáknak elszórt egyes ablakok, amelyeknek csak egy része ég, a hangárnak pedig néhány lámpa a kapuk felett, és belül is világos, ha nyitva vannak a kapuk. Az egész azzal kezdődött, hogy egy Los Angeles-i terminálon hat sor ablak volt, mintha hatemeletes lenne. Ma megszámoljuk az emeleteket.
A prágai irányítótorony üvegezett lábazata is világít, szintenként. Az ablakok nem villódznak, amikor fordítja a kamerát, és nagy magasságból nézve egyenletesen elhalványulnak, hogy az épületek körvonalai ne mosódjanak össze. A földön álló gépek éjjel vékony fénygyűrűt kapnak maguk köré, hogy ne vesszenek el a repülőtér fényei között. A legalacsonyabb minőségi beállításon, amelyet általában a telefon kap, a parkoló gépek nem vetnek árnyékot.
Árbocok közelről
Közelről az egyik előtéri árboc nem olyan, mint a másik. A magas a reflektorait koronán hordja: négykarú kereszten vagy egy kis platform körüli lámpagyűrűn, néha két szinten. A terminál mellett karcsú oszlop áll T alakú fejjel, amely az előteret világítja meg, az üveget soha, a kis repülőtér pedig egyszerű oszlopot kap rövid lámpasorral. Az árboc tövében talapzat áll egy szekrénnyel.
Éjjel minden lámpa fénykúpot vet a betonra, és lágy fényudvarral világít. Ahogy közelebb repül, az egész fej fényudvarát ugrás nélkül váltja fel az egyes reflektorok ragyogása.
A prágai állóhelyeken ugyanez az árboc áll az előtér szélén, piros akadályjelző fényekkel a tetején és a törzse felénél.
Alkonyat, és kigyulladnak a falvak
Az éjszaka nem egy kattintással érkezik. A jelenet tudja, hol jár a nap minden repülőtér felett, élőben és visszajátszásban is, és a nappal úgy megy át éjszakába, ahogy odakint. A föld előbb sötétedik el, mint az ég, a repülőtér fényei még a teljes sötétség előtt felgyulladnak, és egy ideig a horizont még világos, miközben a pályák már ragyognak. Mindezek felett a Hold a valódi fázisát mutatja, világos oldalával a nap felé, a csillagok pedig csak akkor jelennek meg, ha a legfrissebb jelentés szerint tiszta az ég.
Aztán kigyulladnak az utcák, és ezt sokáig olyan módon rontottuk el, ami csak akkor tűnik fel, ha éjjel érkezik az ember. Minden út a besorolása szerint narancssárgán világított, így felülről Buštěhrad felett, közvetlenül a prágai repülőtértől nyugatra, fényes sávok futottak át a földeken egyik falutól a másikig. Ha éjjel átrepül Csehország felett, fényszigeteket lát, köztük sötétséggel: a lámpák a falvakban állnak, a földeken átvezető út szinte mindenhol sötét, és legfeljebb egy autó fényszórójáról lehet sejteni, hogy ott van.
Ezért most a beépített terület dönt: lakóövezet, üzletek, ipar, iskolák és kórházak, mert a gyártelepek és a kórházak területe egész éjjel ki van világítva. A fény az utcát követi, nem az egész utat. A falun átvezető szakasz világít, és abban a pillanatban, amikor az út maga mögött hagyja az utolsó házakat, elsötétül. Ahol a térkép a várost csak utcákként rajzolja, ahogy Indiában vagy a Közel-Keleten gyakran, ott az utcák sűrűsége árulja el, különben Delhi olyan sötét maradna, mint egy szántóföld. Összevetettük azokkal az utcákkal, amelyekről a térkép tudja, hogy ki vannak világítva: nagyjából 91 százalékuk továbbra is kigyullad, a tévesen világító utak aránya pedig Kladno környékén, ahonnan az első panasz érkezett, 18-ról 8,5 százalékra esett. Nullára nem fog. A falu szélén, ahol ritkulnak a házak, az adatokból egyszerűen nem derül ki, áll-e még ott lámpa.
A repülőtér körüli fényeket csak éjjel számoljuk ki, és a város a háttérben marad, hogy sose ragyogja túl a repülőteret. Egy októberi este két órája a prágai repülőtér felett, tizenegy másodpercbe sűrítve, megmutatja, milyen sorrendben történik mindez.
Ha túl meredeken húz be, a pálya melletti PAPI négy fehérre vált, abból a szögből számolva, amelyben a kameránk látja.